Delfin OB Nyomtatás
2015. július 10. péntek, 09:55

A Hód Úszó SE és a Magyar Úszó Szövetség közösen rendezte meg, Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában, a IV. Országos Delfin Bajnokságot.

Természetesen úszásról van szó, méghozzá a 2005-2006-ban születettek versenyéről. Szám szerint 68 egyesület érkezett leányaival, fiaival az ország egész területéről, 338 versenyzővel, és ők így 1800 rajtot produkáltak a versenyen.

A Delfin Bajnokságnak nagy hagyománya és múltja van, igaz, ez most a negyedik, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis négy évvel ezelőtt lett újjáélesztve a korábban megszüntetett verseny. Idén most szintidőhöz kötötték a részvételt, szemben a tavalyi évvel.

A versenyen minden 50, minden 100 és minden 200 méteres versenyszámot megrendezték, és a 400 méteres gyorsúszás volt még ezek mellett.

Nagyon-nagyon erősre sikerült a szintidő meghúzása, azért volt itt most csak 68 egyesület.  A versenyzők nagytöbbsége 2005-ben született, 2006-osok kevesebben voltak.

Egyesületünket Tapsonyi Bálint képviselte aki ebben az erős mezőnyben 50 m pillangó úszásban ezüstérmet szerzett, 100 m pillangó úszásban ötödik helyezett lett.

Delfin OB Hódmezővásárhely 2015.07.10

 

Eredmények

Gratulálunk!